Jenei Gyula honlapja

Blogger lettem

Vissza a listához

2009-02-01
Blogger lettem. Vagyis blogot írok. De mi az a blog? Mert egyébként újságíró vagyok. Tudom, mi a riport, tudósítás, hír, glossza. Tényleg tudom? Persze, ahogyan más is, ahogyan az iskolában tanítják, de állítólag Krúdy jegyezte le, hogy a műfaj babonája meghalt. Nemcsak az irodalomban, az újságírásban is. Végül csak az a fontos, hogy a szöveg működik-e. Hat-e? Azonosulásra vagy felháborodásra késztet. Viszony megfogalmazására az írás tárgyával (eseményekkel, helyzetekkel, személyekkel, hangulatokkal, gondolatokkal). Vagyis önmagunkkal. Az írás önreflexió. Az olvasás is. Mások írásában is magunkat olvassuk. Valaki azt mondta, rossz az a festő, aki egy négyzetkilométeren nem tudja megfesteni életművét. Rossz az az író, teszem hozzá, aki egy lépcsőház vagy faluvég történeteiből nem képes regényt csinálni. Robinson maga van a szigetén. Miként mi is a számítógép előtt. Blogot írok. Mintha cikket írnék papír alapú újságba. Csak itt nem köt a terjedelem. Volt, amikor kötött. Sorra írtam, aztán karakterre. Nem ördöngös dolog az sem. Nem húzni kell, hanem úgy szervezni a szöveget, annyi legyen, amennyi kell. A blog csapongóbb lehet. Nem köt a terjedelem. Meg más a visszajelzés. Amennyiben a szöveg az olvasót a tartalomhoz való viszony megfogalmazására készteti. Kiegészítésre, ellentmondásra. Egyetértésre. Megszoktam a számítógépet, noha az elején tartózkodtam tőle. Amikor szükségem lett rá, jó tíz éve, megtanultam a klaviatúrán nyomkodni a gombokat, egérrel klikkelni, ímélezni. Mindig, amit kellett. Interneten bolyongani. Bolyongani, kerülve a viharokat, mert az információtengeren sok a veszély, a szirénhang. A szemét. De vannak blogok, amelyeknek kimásolom a linkjét, s időnként rájuk kattintok. Hogy segítsenek. Eligazodni. Magamban. Blogot írok én is. Hétköznapokat.