Három
2009-10-30
Ötven fölötti cimbora ül egy közintézmény előterében. Hát te, kérdem. Csinált valamit a cégnek, munkát végzett, s már harmadjára van itt, hogy kifizessék végre. Most éppen azt mondták neki a gazdaságin, várjon egy negyedórát, majd leszólnak, ha mehet. Cimborám nyugodtnak tűnik. Olvas. Tenyérnyi könyvecske nála, ma találta. Hiányzik a fedele, a lapok sárgásak, de a szöveg teljes. A betűk aprók, a belső címlapon olvasom a szerző nevét: Turgenyev Iván.
A postaládában értesítés: menjek tüdőszűrésre – előző nap. Közben már voltam, mindegy, előfordul az ilyesmi. Mire egy értesítés végigbukdácsol a hivatalokon, okafogyottá válik. Nézem a postabélyegzőt: Szolnok 1. – 2009-10-22. A postaládámba meg 29-én dobták be. Azon töprengek, vajon megjárta-e a levelezőlap a fővárosi elosztót, vagy itt helyben tartották vissza pár napig. Hetvenöt forintért nehogy már elsiessék! Nehogy már működjön valami ebben az országban!
A Szapáry úton mennék át az úttesten. Egy öregúr a zebrán már a felezővonal környékén jár, amikor a köztünk lévő sávban méternyire tőle elhúz egy személyautó. A sofőr nemcsak az átkelőhelyre vonatkozó szabályt nem tartja tiszteletben, de a városi sebességhatárt sem. Az öreg szentségel, öklét rázza az autós után, nekem meg eszembe az a (nyugat)német vécé (ragyogóan tiszta), amelyet egy München környéki faluban használtam nyolcvannégyben. Az automatába, ha jól emlékszem, ötven pfenniget kellett dobni, hogy bejussak. Amikor kifelé jöttem egy német éppen tette volna be az érmét az ajtón lévő automatába, de mert azt az ajtóval együtt elhúztam előle, mozdulata félbeszakadt. Én meg udvariasan tartottam neki az ajtót, menjen csak, nem kell vesződnie most a bedobással. Ő viszont nem ment. Megvárta, míg kijövök, kattan a zár, s bedobta az ötven pfenniget. Akkor talán jót mosolyogtam a szabálykövetésén, azóta viszont megértettem, hogy akkor ott két embertípus találkozott. S hogy a szabályok nem a bosszantásunkra vannak, kijátszásuk pedig nem kurucos virtus. Ellenkezőleg, összességükben ezek kijátszások, áthágások zabálják fel a hétköznapok józanságát. Ezért jut eszembe az a német vécé a közlekedési szabálytalankodásról és az adócsalásról éppúgy, mint az összes kis sunyi ügyeskedéseinkről.
Számomra az igazi polgár az a kesehajú, vécére igyekvő negyvenes német nyolcvannégyből.
