Bérlet és búzaszál
2009-08-04
Balázs Pétert szinte mindenki ismeri és szereti Szolnokon. Mint jeles színészt, rendezőt és meghatározó színházi direktort. Ezt az is jelzi, hogy ma délután színházi bérleteket dedikál a jegyirodán.
Ízlelgetem a szavakat: dedikál. Felütöm a szótárt: ajánl, ajánlással lát el (irodalmi művet, zeneművet). Vajon milyen ajánlásokat ír Balázs a bérletekre? A drágábbra hosszabbat, a nyugdíjasra feleakkorát? Vagy csak autogramot osztogat? Ízlel, autogram, szótár: sajátkezű aláírás; másutt: egy híresség saját kezű, rajongóknak szánt aláírása.
Eszembe jut egy öreg paraszt bácsi még a rendszerváltást megelőző évekből. Meg az ő autogramja. Amit akkor már évtizedek óta őrzött a komód felső fiókjában Szabad Népbe csomagolva. Egy búzaszálon. (Kalász is tartozott hozzá, csak az letörött az évek során.) Azt az aláírást népünk szeretett vezetője rótta rá még az ötvenes években egyik határjáró körútján. A bácsi, aki akkor még nem volt annyira bácsi, odatartott egy szép, érett magyar búzaszálat a kis-nagy ember elé, s azt mondta: elvtárs, ha ezt el tetszik látni autogrammal, akkor megőrzöm az unokáimnak, hogy ők is lássák. És akkor a nép vezetője elővette kedvenc töltőtollát, s apró gyöngybetűkkel ráírta nevét a szárra. Nem volt könnyű, mer a nap színét magába szívó fényes, sárga búzaszálon, miként a fénysugarak, meg-megcsúszott a toll hegye. Három nap, három éjjel száradt a vörös tinta, amely az évek során megfakult ugyan, de én még el tudtam olvasni: Rákosi Mátyás.
A bácsi pedig még ma is őrzi a szalmaszálat az autogrammal. Ha meg nem halt azóta.
