Rokonok
2009-07-30
Áll idős Halas József fehér ingben, parasztruhában, homlokán feltolt kalappal, nagy szürke bajusszal valahol a kunhegyesi pusztában, lépésnyire mögötte pulikutya, hátrébb rézsút futó gyalogút. A szürkés-sárgás fénykép 1945-ben készülhetett, vagy korábban.
Tulajdonképpen nem is fénykép, hanem fénymásolat, Ferdinandy Györgytől kaptam, aki minapi levelében azt kérdi az Esőben megjelent Dienes Eszter-interjút olvasva: „Írtam-e már Neked, hogy kisgyerekkoromban éltem Kunhegyesen? Halas Józsi bácsiéknál, tanyán. Még fényképem is van őróla.”
Visszaírtam, hogy bizony ezt nem tudtam, de anyám is Halas-lány, s valamikor Kunhegyes és Abádszalók között volt a tanyájuk. Erre érkezik most a válasz Gyurka bátyámtól: „Előkerestem minden kunhegyesi papírt, s mellékelem id. Halas József fényképét a 40-es évekből. Őróla mindig nagy tisztelettel szólt Rejtő Sándor orvos-nagyapám. (...) Halasékról 1946 óta nem tudok. Én 10 éves gyerek voltam, amikor náluk éltem, öcsémmel, húgommal, 1945-ben.” S küld még fénymásolatban néhány fényképet a Halas-tanyáról s annak környékéről. Sőt a tanya helyrajzi számát is megadja.
Hívtam rögvest Kunhegyes családi viszonyok is jártas helytörténész-gyűjtőjét, Oláh Lajost, ugyan mit tud a kunhegyesi Halas-ágról, s anyám testvérét, keresztanyámat is. Még valakit meg kell kérdeznem a pontosítás miatt, de úgy tűnik, az a bizonyos Halas Józsi bácsi dédapám egyik testvére lehetett.
Ha már a család múltjáról telefonoztam Dunántúlon élő keresztanyámmal, érdeklődtem más felmenőinkről is, s most derült ki számomra, hogy Richter dédanyám apja osztrák katona volt, s nem sváb betelepült, ahogy korábban gondoltam.
S rákérdeztem még valamire. Amikor 2001-ben életútinterjút készítettem Ember Máriával budai lakásán, Mária puhatolta – merthogy mindketten abádszalóki születésűek vagyunk, ő ott élt, amíg 44-ben el nem hurcolták, nagyapámék pedig oda költöztek be a tanyáról –, nem rokonom-e bizonyos Halas Lajos, aki nagy kommunista volt. Nem tudok róla, mondtam, mert nem is tudtam. Ennyiben maradtunk.
Most viszont eszembe jutott föltenni keresztanyámnak a kérdést, hogy milyen „nagy” kommunistát tart számon a családi legendárium. Sajnálkozások közepette mondta, hogy nagyapám unokatestvére volt a Munkásőrség első országos parancsnoka. Mentegetőzve tette hozzá, annak idején a nála négy évvel idősebb nagyapámmal elég feszült volt a Lajos viszonya, mert nagyapám még a téeszbe se akart belépni.
Hát csak így. Anyai ágon gyarapodtam egy becsületes parasztemberrel, aki 45-ben magához vette a három Ferdinandy-gyereket, egy osztrák katona-ükapával, és egy munkásőrtábornokkal, akiről az internetes keresgéléseim nyomán megtudtam: az elemi iskola után Budapesten helyezkedik el az építőiparban, bekapcsolódik a szakszervezeti mozgalomba, az illegalitásban lévő kommunista párt munkájába, a háború alatt ellenálló volt, utána pedig párt- és katonai karriert fut be. A hatvanas években a központi bizottságnak is tagja. 1986-ban visszaemlékezéseit Az R Gárdától a Munkásőrségig címmel közli.
Rokonok. Rokonok vagyunk.
