Nagymagyar
2009-07-11
Szolnokon akkora volt a millenniumi láz, hogy két Szent István-szobrot is állíttatott a város. Egyiket a Vártemplom mögé, a másikat meg elé. Előbb mögé, egy szerényebbet. Másolatot a kalocsai székesegyházhoz kötődő, vörösmárvány szoborfejről, amely állítólag a hazai románkori kőfaragás egyik legszebb darabja. Leegyszerűsített, tiszta formák jellemzik. Nem tudni biztosan, kit ábrázol, de valószínűsítik, hogy Szent Istvánt. Akkoriban, amikor számos településen az államalapítónak kívántak emléket állítani, a szolnoki királyszoborról azt mondták, Szent Istvánt ábrázolja.
Aztán a következő évben került egy másik Szent István a templom bejárata elé. Kis dombocskát is építettek Györfi Sándor monumentális bronzszobra alá, amely baljában egy templom makettjét tartja, jobbjával meg maga elé mutat, ahol gránittáblákra vésve Intelmeiből olvashatók fontosabb részletek. Erős, jó szobor.
Azóta a királyfejet visszakeresztelték Királyfejre. Végül is nincs vele gond, elvan az oszlopon, korrekt másolat. Viszont a környezete! Kétezerben kialakítottak körülötte egy kis parkot. Körbe sziklák, vagy szerényebben: kövek, örökzöldekkel többnyire, karéjukba pedig világos mozaiktéglákat raktak. S vágtak beléjük néhány girbegörbe sávot, amelyek egymásba torkollnak. És ezeket a tizenöt centis burkolathiányos vonalakat beültették szép, selymesen zöld fűvel. Az egykor szőke Tiszát és a sokszor koszos Zagyvát jelképeznék a csíkok, és a Dunát, Drávát, Marost. Az örökzöld ültetvény meg nyilván a Kárpátokat. Ahol a zagyvafű a tiszafűbe fut, nos, ott van Szolnok, s azon a környéken néz szét egy oszlop tetejéről a királyfej. Ezt a részt körbekerítették egy kb. harminc centi magas falszerű valamivel, amelyre szabálytalan kőmozaikokat habarcsoltak. Nem tudom, mit akar jelképezni, talán az egykori szolnoki várra utal. Mindegy.
A füvet egy-két nyáron, míg tartott a millenniumi lendület, gondozták. Valami öntözőrendszert is kiépítettek, gondolom, jó pénzért, amit azóta benőtt az egykori pázsitcsík helyén fejét felütő dudva. A térburkolat lapjai néhol csúnyán megsüllyedtek, a kőmozaikokat pedig kezdi elengedni a habarcs – sok helyen lehulltak, kőhalom lett belőlük, vagy inkább kőkupac. Pedig csak kilenc éve épült a tér.
Ha pár száz éves lenne, ha a történelem patináját hordozná, tekintélyt parancsolnának a lehulló kövek. Így viszont fáradt, ellobbant szándék torzója csak. Jellemezi persze az építőcéget is. S a polgári folytonosság helyett az alkalmakra hegyezett nekiveselkedéseket.
