Elsztrájkolt ország
2009-05-13
A blogomba természetesen csomó személyes dolog keveredik. Például a mai sztrájk, vagy valami ahhoz hasonló. Olykor már szenvedek ezektől.
Ma nem éreztem ugyan a bőrömön, de hallottam a hírekben, hogy megint vacakolt a vasúti közlekedés. Most nem a gerilla harcmodort választó szakszervezetek okozták a galibát, hanem telefonbetyár(ok) bombariadói. A szakszervezeti főmanus, az utazók réme értékelni szokta, hogy a munkabeszüntetés mennyire volt eredményes vagy sikeres. Nos, úgy tűnik, nem kell hozzá szakszervezeti szervezettség, meg szakszervezeti fizetés, hogy valaki(k) megkeserítsé(k) csomó ember hétköznapját. Valami MÁV-ügyeletes sorolta a krónikában, hogy tizenvalahány vasúti járat maradt ki, s vagy negyvenöt késett. Olyan másfélezer percet. Összesen.
Amikor állunk a peronon, és bemondják, hogy késik a vonat tíz percet, az csak a vonatnak jelent tízet, az utazóközönségnek, ha mondjuk, háromszázan mennénk azzal a vonattal, háromezer percet. (A húszmillió éves Csáth!) Most ennek a negyvenöt vonatnak a késése (a kimaradókról nem beszélve), ha csak száz embert számolunk egy szerelvényre, százötvenezer perc az életükből. Kétezer-ötszáz óra. Több mint háromszáz munkanap. Két telefon. Két bombariadó. És tételezzük, a rendőröknek is lehetett volna egyéb dolguk. Ha már a közbiztonság.
De hány munkanap kárt okozott a múlt heti sztrájk? Hány ember hány órát késett (hány ismeretlenes egyenlet?), mert sztrájkoltak? Hányan el sem indultak munkába. Iskolába. És ki tudja már, miért szüntették be a munkát egy hete? Na, jó, akkor ki tudta? Mondjuk a sztrájkolók közül.
Valahogy rosszkedvű lett ez az ország. Csoda, hogy még valamennyire működik. Mindenki duzzog, ellenségképet keres és talál magának (leírni se merem, példakép helyett). Valakire acsarog az is (valószínűleg), aki ma reggel bombával fenyegetett fővárosi pályaudvarokat. De bizonyára a sztrájkolók is. Politikusokra, főnökökre, anyósokra, rossz szomszédokra. S kerül ellenségkép az utasoknak (a vasutasokon kívül is), azoknak, akik nem jutnak célba, vagy csak késve. És a rádióhallgatónak, újságolvasónak, blogböngészőnek. Ebben az országban mindenki mindent jobban tud, mindenki tudja, ki a hibás, csak dolgozni nem tudunk. Mert éppen sztrájkolnak a tömegközlekedésiek, és nem jutunk be a céghez, esetleg éppen megszűnt a munkahely, legalábbis az állásunk, vagy egyszerűen nem tanultunk meg dolgozni, vagy mert lusták vagyunk.
Jó tíz éve Gyurkovics Tiborral csináltam egy interjút. A végén kérdeztem tőle valami dzsókert. Hogyan látja az ország lehetőségeit, a közeljövőt? Gyurkovics azt mondta: rossz hírem van. Dolgozni kell! De sokszor eszembe jutott az elmúlt évtizedben ez a mondat! De sok helyzetet láttam, de sok alkalom volt, hogy eszembe juthatott!
