Születésnapom van
2009-04-19
Megcsörren a telefon, sms pittyeg, néhányan személyesen kívánnak ilyenkor szokásos dolgokat, de iwiwen is érkeznek köszöntő gesztusok. Ott, ugye, kiírja a technika, hogy az ismerősök között ma kinek van névnapja, születési évfordulója, meg azt is, hogy holnap kinek lesz. A köszöntések jólesnek, nagyon is, de persze különböző értékűek, más a súlyuk. Vagy, hogyan is dadogjam? Más húron pendülnek.
Van valaki, aki minden évben levelezőlapon köszönt. Sosem a név-, csakis a születésnapomon. Többnyire csak annyit ír: Nagyon boldog születésnapot! És a nevét: M. Pontosabban a becenevét. Huszonéve küldözi utánam a lapokat. Szegedre, Nyírtelekre, Karcagra, Szolnokra. Ahol éppen lakom. A volt barátnőm volt barátnője. Valamikor viszonylag sok időt töltöttünk közös társaságban. Pesten általában náluk szálltunk meg. Egykor hosszú leveleket váltottunk. Aztán rövidebbeket. Egy idő múlva csak az üdvözlőlapok maradtak, de azok menetrendnél kiszámíthatóbban. Tizenéve lányom társaságában ültünk be valahová egy csésze valamire, úgy nyolc esztendeje meg a villamoson futottunk össze négy-öt megálló erejéig. Semmit nem változott. Illetve dehogynem: változunk mindannyian, csak valahogy olyan ismerős volt, mintha előtte való nap találkoztunk volna.
Én nem szoktam köszönteni őt. Talán egyszer küldtem valami lapot, vagy lehet, hogy épp az iwiwen írtam, de elröstelltem magam. Ez nem olyan játék, hogy egy üdvözletet kínosan kiegyensúlyozva kifizetünk egy másikkal. Persze semelyik játék, semmilyen kapcsolat nem ilyen. Nem ilyen egyszerű.
Mondjuk, én a könyveimet szoktam megküldeni neki. Így aztán ő valószínűleg többet tud rólam. Én azt sem, férjhez ment-e, született-e gyereke. De majd elmondja, ha egyszer megint összefutunk a villamoson.
Az is lehet, hogy nem találkozunk. Soha többé. De a képeslapjai akkor is megbízható pontossággal jelzik: újra eltelt egy év. Hogy még élek. És a világ is a helyén van, postástul, gyémánttengelyestül.
Belegondolni se merek, mi lesz, ha egyszer nem jön tőle több képeslap. Vagy jön, de én már nem olvasom.
