Haj, vágás
2009-04-14
Tegnap levágtam a hajamat. Nem levágattam, hanem levágtam. Fürdőszobában – ollóval, géppel. Ez a második elektromos nyírógépem. Valamikor a kilencvenes évek elején vettem az elsőt. Egyik barátom, aki azóta is többnyire kopaszon vagy tüskehajjal közlekedik a világban, közgazdaságilag levezette, nem éri meg fodrásznál szórni a pénzt, egy év alatt megtérül a befektetés, főleg, ha a gyerekek haját is otthon vágjuk. Mondjuk, az otthoni vágásnak nehézsége, hogy (mivel nem vagyunk fodrászok) nemigen tudunk frizurát csinálni, csak ide-oda tologatjuk fejünkön a gépet, így mindenütt egyforma hosszú lesz a hajunk, pár milliméteres, esetleg egy centis, attól függően, milyen sablont választunk. Előny viszont, hogy ezt nehéz elrontani.
Első önnyírásomkor szinte kopasz lettem. Lobonc után kellemes érzés, ha szelíden simogatja az ember kobakját a szél – viszont nagyon megnéztek az emberek. Ez nem kellett volna, hogy gond legyen (az ismerősök majd megszokják), viszont rádöbbentem, néhányan szkíhednek tartanak. Úgyhogy utána a tizenkét milliméteres sablont használtam még egy darabig magamnak, de tovább a fiaimnak.
Aztán újra elkezdtem fodrászhoz járni. Amikor sorra kerültem, beültem a székbe, és próbáltam elmagyarázni, milyen hajat szeretnék. Ha ugyanazt mondtam-mutogattam, akkor is annyiféleképp vágták le, ahány fodrásszal összehozott a sors. Volt, aki jól, de többen úgy, hogy otthon a tükör előtt ollóval kellett igazgatnom a munkájukat, mert egyik oldalon feljebb nyírták, a másikon meg ottfelejtettek egy tincset.
És még valami, amiért utálok fodrászhoz járni. Hiába terítenek le fél lepedővel, nyakamba másznak a hajdarabkák, s hiába próbálják eltüntetni őket hintőporos kefével, kegyetlenül szúrnak. Úgyhogy fodrász után mindig haza kell mennem zuhanyozni. Miközben fülemben is hajdarabok, meg a képemen is. Ha ismerőssel találkozom, tudhatja, hogy éppen fodrásztól jövök.
Lehet, hasonlóan van ezzel mindenki, csak az zavar, hogy mintha láttam volna egy filmet, amelyben a borbélytól valami társasági eseményre ment a Jávor Pál-típusú szereplő. Neki biztos úgy vágták a haját, hogy a hajszáldarabok nem kellemetlenkedtek a nyakában, az inge alatt. Mert lehet, hogy úgy is lehet.
Pár éve visszaszoktam az önnyírásra. Most már frizurát is megpróbálok ügyeskedni, felváltva használom a gépet és az ollót, csak a kezeimet nem, mert a balnak nem tudok ilyenkor parancsolni, úgy viselkedik, mintha nem is az enyém lenne. Néha elrontom kicsit a hajvágást, de nem jobban, mint sok fodrász. És magamnak javítom ki, ha javítható. A nyírógépet vagy három éve vettem háromszori fodrászkodás árából. Úgyhogy közgazdaságilag is megvagyok.
Csak az nem értem, hogy azokon a régi filmeken, hogy dolgoztak a fodrászok, hogy a Jávor-félék színházba, randevúra mehettek hajvágatás után.
No, de hát én nem vagyok Jávor Pál. Vigasztalásul elképzelem, miként vágna hajat ő. Fürdőszobában. Ollóval, nyírógéppel. Saját magának.
