Besúgó, erkölcs, fölény
2009-04-08
Valaki mocskol egy másik embert a háta mögött, mert az a rendszerváltás előtt ügynökösködött. Meghökkenek a pofátlanságán. Ugyanis nem csupán tényként közli ezt, de erkölcsi magaslatról fikázza azt a másikat, miközben ő is háromperhármas volt. Persze lehet, nem tudja, hogy sokan tudjuk róla, ezért ez harsány kuruckodás.
Jelenteni a másikról, elárulni – pénzért, pozícióért, valamit elkerülendő. Vagy egyszerűen passzióból. Mert olyan a lelkivilága. Hogy szeret (fel)jelenteni.
Vannak a történelemnek nagy árulói. Húsvét táján például eszünkbe jut Júdás. Akit majd „késői bűnös, bús szemek / megértenek:” Vagy mondjuk, az iskolai irodalomból Nemecsek és Geréb. Az egyikről úgy tudták, s nem volt az, a másikról nem gondolták, s az volt. S persze legfőképp gyerekek. Mindketten.
Ismerek olyanokat, akiket megfigyeltek, s olyanokat is, akik jelentettek. De hogy valaki miért lett (lesz) besúgó, azt sokszor csak találgatni lehet. Egy íróról, tudom, hárman jelentettek. Amikor megtudta, hogy kik, megdöbbent. Különösen kettőn, akiket barátainak tudott. Az egyiknek soha nem bocsátott meg. A másiknak, Tar Sándornak, valamiért mégis. Nem tudom, hogy azért-e, mert megismerte a másik indítékát, hogy esetleg mivel zsarolták, vagy egyszerűen a pályatársnak bocsátott meg, aki olyan remek műveket írt, amilyeneket. Vagy mert sejtette, tudta, hogy Tar súlyosan vezekelt mindenért.
Amikor az író meghalt, akit jelentettek, egy másik megírta ezt a történetet. Indulatos, csúnya szövegben. Azon töprengtem, miért mocskolja annyira Tart, amikor azt már évekkel korábban lehetetlenné tették, meghurcolták. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ebbe belejátszott Tar írói nagysága, vagyis valami szakmai féltékenység, irigység is gerjesztette az indulatát. Ha ez így lenne, az vajon nem lenne árulás, vagy valami hasonló?
Különben hol a határa a besúgásnak? Vagy mi az, hogy betyárbecsület? Mondjuk, ha valakinek tudomására jut, hogy a szomszédja adót csal, feketén dolgoztat, nem ad számlát, mit tegyen? Jelentse a hatóságoknak? Vagy csak akkor szóljon a rendőrnek, gyámügyeseknek, ha mondjuk, valaki rendszeresen veri a családját, a gyerekeit? Vagy ha egy apa, nagyapa szexuálisan használja lányát, unokáját? Esetleg csak azt, ha gyilkosságról szerez tudomást?
Tavaly egy szegény településen szolgáló fiatal pappal beszélgettem. Látszott rajta, nem sokan vannak a környezetében, akikkel gondolatot, gondot tud cserélni. Hogy magányos. Pár perc ismeretség után elpanaszolta, hogy egy öregasszony rendszeresen följelenti az érsek úrnál mindenféle mondvacsinált dolgokért.
Hja, kérem, a háromperhármat nem a szocializmus találta fel. Nem is kellett feltalálni. Az árulkodás, árulás hajlama genetikailag kódolt az emberben. Miként a megbocsátásé is. S miként valószínűleg az is, hogy némelyik besúgó, hazug, gazember, gyilkos az erkölcs rozoga színpadán habzó szájjal szidja a besúgókat, hazugokat, gazembereket, gyilkosokat.
Persze megértem én ezt az utóbbi fajtát is. Csak undorodom tőle.
