Rabszolgák és rabszolgatartók
2009-04-02
Kérdem egyik ismerősömet, hogy van. Azt mondja, kirúgták a munkahelyéről. Na, nem a válság miatt. A cége tulajdonképpen jól elboldogul. Őt sem azért tették utcára, mert rosszul végezte volna a teendőit. Dehogy! Hanem mert nem tetszett a képe az új főnöknek. Mondjuk, annyiban kölcsönös a dolog, hogy neki sem tetszett a főnöke, aki a beosztotti közmegegyezés szerint is tehetségtelen, szürke figura, bár kétségtelen, hogy az érvényesüléshez, amely az igazgatói székbe röpítette, van némi érzéke. Vagy kapcsolatai. Ki tudja, melyik? Csak azt tudjuk, magyar földön ez a praxis. Jóllehet, másutt is.
Szóval ez a főnök a talpnyalókat értékeli, megfizeti, a többieket viszont kutyába se veszi. S ha valaki a munkavállalói önbecsülés legkisebb jelét mutatja, esetleg szakmai alapon vitába száll vele, hát megnézheti magát. Nem gondolta volna soha, mondja ismerősöm, hogy a rendszerváltás után húsz évvel így mennek majd itt a dolgok. Szerinted más országban se különb helyzet, kérdi. Mindenütt, minden időben ez a rohadt rabszolgaság működik? Csak a totális hatalom van, meg a teljes kiszolgáltatottság?
Mondom neki saját, begyakorolt közhelyemet, mániámat: az ember örök. Csak a díszlet és a jelmez változik. S megosztom vele idevágó kedvenc mondatomat, amely társadalmi létezésünk, szociális kapcsolataink egyik lényegi pontjára tapint. Simonyi Imre mesélte, hogy egy öreg színésznő egyszer azt mondta neki: Tudja, Imikém, az a baj, hogy az emberek nem tudják, baszni jobb, mint kibaszni.
Aztán eszembe jut egy barátom, aki a legbizalmasabb beszélgetésben sem hajlandó soha semmit mondani főnökeiről, munkahelyének történéseiről. Ha rákérdezünk, akkor sem. Hallgat, hárít bölcsen, elővigyázatosan. Nem is rúgták ki sosem, pedig jöttek-mentek körülötte a kollegák, főnökök.
Persze, mi rabszolgák sem vagyunk egyformák. Van köztünk meghunyászkodó, beletörődő, lázadó. Miként kis hajcsárjaink között is, akik szintén rabszolgák – egy másik szint kiszolgáltatottjai. Pontosan, ahogy kétezer éve. Csak mi, a fogyasztói társadalom figurái nem piramist építünk, s nem gladiátorként bohóckodunk, hanem, mondjuk kólát vagy kávét szürcsölve görnyedünk monitordíszletünk előtt, életre-halálra. Lázadunk, meghunyászkodunk, elközömbösödünk.
S álmainkban néha cézárok vagy hajcsárok vagyunk.
