Sütő Csaba András: Grafitnap (Grafitnap)
Sütő Csaba András
Grafitnap
Budapesten, a Kortárs Kiadó gondozásában jelent meg 2002-ben Jenei Gyula: Grafitnap című könyve. A Szolnokon élő költő verseit a kiadó Új Látószög című sorozatában adták közre.
A kötetben szereplő öt ciklusra nézve, bepillantva a tartalomjegyzék címlistájába már első látásra világossá válik, hogy a posztmodern líra újabb alkotásával állunk szemben. A könyvbe bele-belepörgetve már ’nulladik’ olvasatra is világossá válik, hogy a versek a posztmodern jegyében, annak nagyfokú átélésével születtek.
A könyv öt ciklusból épül fel, fokozatosan egymásra építve. Első olvasásra a lépcsőzetesség elve még nem szembetűnő; újraolvasva azonban a cikluscímekben felfedezhető a tudatos szerkesztettség.
Az első ciklus címe: ha mennék. A ciklus leghangsúlyosabb motívuma a soha el nem indulásban, s egyszersmind az állandó megérkezésben, ittlétben keresendő: „és amikor a zsebedbe nyúlsz, // tudjad: // két indulás között sosincs megérkezés, // legfeljebb, ha elképzeled.” (kavics).
Az egyszerű szóhasználat nem korlát, eszköz a költőnek. A – látszólag felületesen egymásra dobált gondolatok – lassú, lépő tónusa furcsán erőtlenné teszi a sorokat. Az esetlegesség eszköze ez is; a szerző azt szeretné megmutatni, mennyi esetlegességből áll össze – ha egyáltalán – az egész. Fontos hangsúlyt kap még az idősíkok egymásra csúsztatása is. Jelenből múltba, vagy közeli-távolabbi jövőbe kalauzol bennünket Jenei; a legapróbb részletek is megragadják figyelmét: „két kimaradt fehér csempe, kólás-// flakon, olaj, bolti metélt.” (ízek), s nem mulasztja el a szentenciát sem, ugyanitt: „itt nem él meg egér. gyomorbajos koldus// ez a kamra, ácsingózik a bőség után; rég elfeledte, // milyen ízű a dióhoz harapott jonatán.”
A második részegységben, a medencekényszerben feltűnik a címadó szinesztézia, a grafitnap is s ez a furcsa összetétel csak a könyv elolvasása után nyerhet komplex értelmet. A medencekényszer verseiben érezhető egyfajta megfáradtság, a hiábavalóság érzése néhol erősen átüt a sorokon; mintha teljesen mindegy lenne, mi az, ami történik, s az is, ami esetleg nem: „véletlen hópelyhek // kerengenek // dobálja // tekeri őket a szél” A második ciklus címadó verse egy fürdőbe kalauzol bennünket; érdekes megközelítést prezentál a vers zárlata: „medencekényszer mindenütt. „olyan időtlen ez a reggel, // s annyi havat hord a városra, // hogy megfehéredne hajam is, // mint az öregeké az öltözőben, // ha hinném.” Domináns a második részben az idő múlásának gondolata: „átmeneti évszak // még nincs kint tél // de a forróság // elmúlt // idebenn”.
A körülírásokban apró mozaikokat olvashatunk. Legfőbb sajátosságuk az elhallgatás; sokféle szál mégis egy szőnyegbe szövődik: a címben megadott tartalmakat járja körbe, néhol naturalisztikus részletességgel, néhol felületesen. Nemcsak a versek mozaikosak azonban; a címeket szintén több oldalról tehetjük nagyító alá.
A játék metaforikus soraiban Jenei életfelfogásáról, kisebb megfigyelésekről, s az ezekből összerakott szintézisről olvashatunk. Itt is megjelenik, mint a könyv más helyein is a halál motívuma: „komótosan moccanó árnyék az ősz, // juharlevélen a sakkasztal fölött leng; // kérdenél, de dermedő szívedben // már a tél fegyelme dereng.” Az öregedés, az idő múlása megjelenik a cikluszáró majd megérezel című versben is.
Az utolsó rész, a történet vége egyfajta összegzést próbál adni az eddig megfogalmazottaknak. Megjelenik a versekben isten is, hivatalnok képében, amint „el-elbóbiskolt // de olyankor is úgy tartotta irónját // mintha ébren volna // lehet ő volt isten”.
Erősen jellemző ez a verszárlat az egész könyvre; talán, hátha, lehet. Az esetlegessé vált világban az egymástól elidegenített emberek, (talán) egy pohár akármiben feloldott szubjektumok keresik a válaszokat (hátha) azokra a kérdésekre, amelyeket (lehet) nem is ők tettek fel; de hogy kicsoda, azt egyelőre még jótékony homály borítja.
SZÉPIRODALMI FIGYELŐ, 2003
