Bistey András: A megnevezés költészete (Grafitnap)
Bistey András
A megnevezés költészete
Az öt ciklusba rendezett költemények, kevés kivétellel, olyan érzést kelthetnek az olvasóban, hogy egyetlen hosszú vers sorait olvassa. Jenei Gyula ugyanis ebben a könyvben a valóság igézetében mintegy birtokba veszi a világot, a tárgyak világát és az emlékekét is.
Mintha a népmesék hőseként tekintene rá. A mesékben a megnevezés ugyanis a birtokbavétellel egyenlő, ha a népmesék hőse meg tudja nevezni, már le is győzte ellenfelét.
Jenei jó néhány versében nem történik más, mint tárgyak megnevezése. Ilyen például a néz című vers:
egy vájdling
zománca hiányos
negyedelt paradicsommal tele
egy gang
õsztõl huzatos
a cserepek alatt pókháló
egy sámli
nagyapai örökség
egy kisszék
Ilyen az ízek:
a spájzban kalapács, turmixgép, reklámszatyor
csírázó krumpli, liszt, kiló cukor, néhány
félrohadt vöröshagyma, meztelen izzó, üres
tojástartó, két kimaradt fehér csempe, kólás-
flakon, olaj, bolti metélt...
Idézhetnénk az azonosítási kísérlet című verset, de más költemények egy-egy részletét is példaként.
Természetesen a megnevezés csak a megismerés, a birtokbavétel első szakasza. A megnevezett tárgyak, a leírt táj elemei csak kiindulópontot adnak a továbbiakhoz. Amit megnevez, az nem önmagában érdekli, célja van vele, elindítja az emlékezés folyamatát.
Ez a következő szint, amelyen lehetséges a múlt birtokba vétele. Múltat idéz a felsorolás, a tárgyakból és a helyzetekből ítélve legtöbbször a gyermekkor világát tárja elénk. Ilyen a ha mennek, a menetrend szerint, a tavaszi táj – és szinte vég nélkül sorolhatnánk a címeket.
A múlt és jelen azonban nem válik el élesen. A versekben összemosódik a tegnap és a ma, a volt és a van, az idő időtlenné, viszonylagossá lesz.
Néhány kivétellel (ezekről még lesz szó) Jenei Gyula kötete szabad verseket tartalmaz, s ezeket a szabad verseket egyetlen hosszú versként olvasva tűnik elő a költő igazi világa, a családi, baráti mikrokörnyezet, beleértve az embert körülvevő, szigorúan számba vett tárgyakat is. Ezekhez erős érzelmi szálak fűzik, mintegy a múltját és olykor a jelenét is tárgyiasítva.
Az így múlik el című vers mintapéldája lehet ennek a tárgyakba dermedt felidézett múltnak. Ez is felsorolással kezdődik, mint annyi más vers a kötetben.
bak, keresztvágó
szitál a fapor.
a fűrész másik végét
senki sem fogja
akadozik,
hajlik az acél, ahogy tolod.
A vers ideje formálisan a jelen, de az egész már itt emlékezésszerű, majd még nyilvánvalóbbá válik, hogy a jelen idő a múltat takarja.
a fűrészélű leveleket
szőrös hernyók harapják.
egyre rálépsz
zöld vért enged a nyár.
lavórban mosakvó gyermekkor,
szúnyogok, békák, legyek.
Ez a jelen időbe rejtett múltidézés Jenei verseinek gyakori sajátossága, s ez az egymásba olvadás teszi relatívvá az időt.
A megnevezést olykor nemcsak tárgyakra, de helyzetekre is alkalmazza a költő, ilyenkor hagyományos (táj)leíró versek születnek, mint az „ősz”, amelyet teljes terjedelmében idézek:
elengedik ágaikat
a levelek, megered az eső
ázott szagú, lucskos
lesz a világ: az emberek,
kutyák, házak -
a délután, az este,
s mind a napszakok.:
Ebben a versben a tájleírás hangulata túlmutat önmagán, néhány más esetben azonban a vers nem több önmagánál, a leírt szövegnél.
Említettem, hogy van a kötetben néhány vers, amelyekben rímeket használ a költő, ilyen például a víztükör 1 és a víztükör 2, a farsang pedig szabályos szonett. Ez utóbbi véleményem szerint a kötet legjobb darabja, igazi, emlékezetes, az olvasóban tovább rezonáló vers. Ez azt bizonyítja, hogy Jenei Gyula költészetének hasznára válik a kötött versformák megkövetelte fegyelem. Megóvja attól, hogy prózai vagy bőbeszédű legyen.
EZREDVÉG, 2003/8
