Jenei Gyula honlapja

Borbély Szilárd
Ex libris

Jenei Gyula kötetében besuhan mindjárt az első verssel Kosztolányi szelleme. Persze nagyon ravaszul, tudatosan és kimérten. Kosztolányi finoman távolságtartó jelenléte okozza ezt az érzést, amelyből árad valamiféle szilárd tartás, tárgyszerű figyelem. Mintha Kosztolányi lenne az, aki a kötetben mindvégig jelen van, figyel, hallgat, megértő tekintetét ránk szegezi. Mindez talán csak azért van így, mert Jenei Gyula hatodik kötete is az érett férfikor számbavételéről szól, és a gyerekkor, majd a kamaszkor után a halandóság tudatától való harmadik nagy megrendülés dalnoka immár mindörökre Kosztolányi marad. Az idő súlyát hordozó beszéd kapcsolódik nevéhez és alakjához, a zaklatott nyugalom, a megbékélt elmúlás tudomásulvétele. Még van idő, még van mód rendet tenni, de legalábbis felismerni a rendet, amely vigasszal szolgál az elmúlásra és az értelmetlennek tűnő dolgokra, sugallja a kötet. A zaklatott kutatás a dolgok között lassan nyugvópontra jut, de már közeleg a végső, a nagy belátások ideje. Készülj fel, lélek, sugallják Az időben rend van versei is.
Jenei Gyula kötete megrendítő, szelíd pátosztól áthatott. A versek nyelve szikár és visszafogott, központozása is a lefelé stilizáltságot mutatja. Kerüli a nagybetűt, mégis kijelöli a mondatvégi ponttal a határokat. Mintha csak a kezdet volna bizonytalan, és a vég lenne bizonyos. A pátosztalan beszéd pedig az élet esendőségét, a romlás, az elmúlás, a semmiség természetes, hétköznapi jellegét taglalja. Nem mintha semmiségekről volna szó, sőt, épp ellenkezőleg. Nagyon is elevenünkbe vág minden tárgy, minden téma. Mintha a kötet minden szava csak előkészület volna a legerősebb ciklushoz, az Egy érzés leltározhatatlansága című lírai beszámolóhoz, amely az anya halálát kíséri végig. Kicsit mintha ki is lógnának ezek a versek a kötetből. A felnőtt férfi halálra rádöbbenésének alkalmat ad az anya elvesztése, és ennek az érzelmi útnak a leírása erős, fénylő pontjait adja ennek a kötetnek.
Érdekes, figyelemre méltó megújítási kísérletei az alkalmi vers műfajának a Vaktükörszilánk ciklus, amelynek versei a lírai beszéd szituatív alkalmazását oldják meg. Néha közhelyek is felbukkannak, rutinszerű helyzetteremtés; de hisz ennek a régi műfajnak épp ez a bája. Talán csak az nem szerencsés, hogy ez az anyag került a kötet elejére, mindjárt a nyitó vers után, amely már lényegesen magasabbra helyzete a lécet, pontosabban a téteket. Szerencsésebb ettől a Másként mesélnéd című ciklus, erősen alanyi versbeszédjével, amely a nyitóvers hangját és tematikáját viszi tovább. Kicsit vegyes képet mutat az Ok és okozat is, amelyben az epigrammatikus versek szintén egy függelék részét képezhetnék inkább. De mindegyik ciklusban találhatók kiemelkedően erős versek. Kicsit túlaprózott és szakadozott így a szerkezet, és nem eléggé hozza helyzetbe a kötet a legerősebb anyagát, az Egy érzés leltározhatatlanságát. De aztán a zárlat megint felível, és az egész kötet meg van mentve. És az olvasó nagy nyereséggel, katartikus élmény után csukhatja be a kötetet.

Élet és Irodalom, 2011. október 28.