Jenei Gyula honlapja

P. Nagy István
Boldogan, szomorúan

Jenei Gyulát eddigi négy kötete alapján szemlélődő-elmélkedő, némileg melankolikus költői alkatként tartottuk számon, akitől távol állnak a hivalkodó gesztusok, a narcisztikus önhangsúlyozás. A legtöbb verse lefojtott érzelmű, kihagyásos, töredékes magánbeszéd, melynek szövegegységei a kulcsszavak, a motívumegyezések révén szorosan kötődnek egymáshoz, gyakoriak közöttük az átfedések, áthallások. Az idei könyvhétre megjelent Ha kérdenéd (Parnasszus Könyvek, Bp.) című újabb kötete mintha változatlannak mutatná ezt az egytömbű, erős kisugárzású, monolit lírát, ám a szorosabb olvasat nyomán megmutatkoznak a – nem is lényegtelen – súlyponteltolódások, versépítési módosulások: a legtöbb darabban az emlékezés, a félmúlt és a régmúlt válik meghatározóvá, ezzel párhuzamosan pedig megnyílik a verskompozíció mind a nyitányban, mind a zárlatban. Eléggé intim, de rokonszenvesen megnyerő költői világ ez, amelyben a melankólia mellett jelen van a csendes derű is, az otthontalanság („hazám ez vagy kényszerlakhelyem”) kínzó érzését az otthoniasság hangulatai oldják. Okkal nevezi Szabó T. Anna hátlap-jegyzetében „az emlékezés könyvé”-nek az új, rendkívül feszes szerkezetű kötetet; a Kép című bevezető vers is erre a törekvésre utal: „fáradt szívünkben kitartóan / verdeső emlékek gyűlnek”. Szabó T. Annával ellentétben azonban én igenis kiérzem a számvetés igényét, a múló idő, bizony – régi korok költőinek szóhasználatával – megérinti (ha nem is „legyinti”) poétánkat, Kosztolányit idézve ő is „boldog-szomorúra” hangolja jó néhány költeményét, túl a negyvenen, ahogy egyik versében írja: „jóvátehetetlen, távoli mozdulatok / közt válogatok: kezem kotorászva keresgél” (Nem szomorú, nem vidám). De ha a jó verseknek ez az ára, akkor (talán) megéri!

ÚJ NÉPLAP, 2006