Egy elem körüljárása
2009-03-28
Szeretek fotókat bámulni. Kiállításokon végiggyalogolni a képek előtt, s hagyni, hassanak a hangulataik. Minap is az Aba-Novák fotógalériáján a Jászkun Fotóklub képeit nézegettem.
Valami kristályszerkezet fekete-fehérben; evezősök küzdelme az elemekkel; öreg, mohos kút favödörrel; békésen, máshol vadul fodrozódó felhők; jégcsapok síkos hidege; szökőkutak frissítő fecskendezése; pocsolya, a háttérben ló; híd és ember folyóra vetülő árnya; impresszionista tükröződés a habokon; tengeri hullámjáték, s ugyanaz máshonnan fotózva, más pillanatokban; színes, őszi leveleket ringató közeg; hegyről hömpölygő áradás; havas, fehér dermedtség; a színperspektíva szerint egyre kéklőbb hegyek, ahogy partot alkotnak hosszan, elnyúlóan; kavicsos tengerszegély; ladik melletti természetfotós munkaközben; mentőöv csupasz falon; hattyúnyakak íves sora; medencében pancsoló kisfiú; tehervagonokkal súlyozott híd az óriásra duzzadt folyó felett; aztán egy másmilyen, egy aranyhíd tallérjai, vagy ezüsté talán, nem tudom pontosan, az a kép is fekete-fehér.
És még számos más beállítás, időtlenített pillanat. Jó és kevésbé jó képek. De hogy tematikusan szerveződnének, nem ugrik be. Aztán a végén olvasom, amit az elején is megtehettem volna, a kiállítás címét: H2O.
Újra végignézem a fotókat, valahogy más szemmel. Felerősítik egymást. Mindegyiken ott a víz. Az egyik őselem. Amely annyira természetes számunkra. Észre sem vesszük, hogy körülötte forog a kiállítás. Eljátszom a gondolattal: ha némelyik képről kivonnánk a vizet. A maradék: sivatag, üres ég, holdbéli táj, halál.
