Jenei Gyula honlapja

Benedek Szabolcs
Olvasónapló, 2003. nyár (részlet)

(…) élvezettel olvastam Jenei Gyula: Futóhomok című kötetét, melynél a könnyedség számomra elsősorban közérthetőséget, tiszta fogalmazást takar. Nyilvánvalóan a szerző már-már közmondásos szerénységére vall, hogy a könyv a 3-as sorszámot viseli az Új Színházért Alapítvány gondozásában napvilágot látott Eső-könyvek között, holott egyidőben jelent meg a nemrégiben indult sorozat 1-es és 2-es számozású köteteivel. Hogy ez Jenei Gyulának hányadik könyve, annak megválaszolásával bajban vagyok, hiszen a tavaly kiadott Grafitnap a költő-főszerkesztő első köteteként került az olvasók kezébe, holott mi, bennfentesek több Jenei-kötetről tudunk, ennek fényében talán nem is tűnik gonoszkodónak a kérdés, hogy a Futóhomokot vajon hányadikként fogja elkönyvelni a szerző?
            A Futóhomok tárcagyűjtemény, úgyhogy először engedtessék meg a műfajról egy-két szót szólnom, hiszen manapság nagyon könnyen söpörnek mindent ez alá a címszó alá, időnként indokolatlanul. Holott a tárca csak első pillantásra látszik egyszerűen meghatározhatónak, közelebbről vizsgálva valamivel fajsúlyosabb a kérdés (ha már föntebb a könnyed nyári olvasmányokról volt szó, ugye…), lényegében arról van szó, miként csomagolható a napi- és hetilapok (Jenei Gyula esetében időnként a rádió) köntösébe az irodalom, másképpen szólva a hétköznapi (vagy időnként nem is annyira hétköznapi) sztorit hogyan lehet tálalni irodalomként a széles olvasóközönségnek szánt lapok hasábjain (képzavar: az előbb rádióról is volt szó). A tárca lavírozás zsurnalizmus és széppróza között, lavírozni ellenben nem olyan egyszerű, könnyen kileng az ember hol az egyik, hol a másik véglet felé. Jenei esetében inkább az újságírás felé – ez most egyáltalán nem ítéletként értendő –, ha ragaszkodunk a „tárca” szóhoz, az ő esetében egészítsük ki ezt azzal: „közéleti”. Merthogy a Futóhomok közéleti írások gyűjteménye, az írásoknak apropója van, éspedig vagy az 1994-2002 közötti időszak (közéleti) eseményei Kokótól a World Trade Centerig, vagy a szerző életének apró-cseprő ügyei; ez az apró-cseprő természetesen megint nem szó szerint értendő, arról van szó, hogyan lesz például a birkapörköltfőzésből közéleti irodalom.    Jóleső olvasmány Jenei Gyula tárcagyűjteménye (az előbb majdnem a főnév elé biggyesztettem a „nyári” jelzőt is, azután meggondoltam magam), engem olvasása közben képzeletben visszarepített Szolnokra, és már pusztán ez a tény nosztalgikus örömmel töltött el. De szívből tudom ajánlani ezt a könyvet a nem szolnokiaknak is, mindazoknak, akik megélték, megélik a jó értelemben mondott vidékiség élményét – amúgy meg bizonyos módon mi, pestiek is vidékiek vagyunk.

ESŐ, 2003/3