Kinek az ötvenhatja?
2009-10-24
Október huszonharmadika piros betűs a naptárban. Az iskolákban kötelező ünnepi műsorokon feszeng a diákság. A rádióban ötvenhatos visszaemlékezések, elemzések szólnak. Mondjuk, tanulságosak. Ötvenhatról jókat lehet vitatkozni. Mint minden ünnepről. Mint mindenről, amiben történelem és politika van.
Pár éve mesélte tanár ismerősöm, hogy feladatul adta diákjainak, gyűjtsék össze a szülőktől, nagyszülőktől családjuk ötvenhatos történeteit. Hozták is a gyerekek az otthoni legendáriumok mozaikdarabjait. Persze nem mindenki. S aki nem hozta, nem feltétlen lustaságból. Hanem mert nem mindenkinek vannak családi történetei. Vagy ha akadnak is, nem biztos, hogy büszkélkedhet velük az osztálytársak előtt. Mert a nagypapa a „másik” oldalon állt.
De mi az, hogy másik oldalon állni? Hány oldal volt? Egyáltalán, mi történt itt ötvenhatban? A mozaikkockák lassan megrajzolják a kor tablóját, bár ne feledjük, a képen még mindig sok a fehér folt. És valószínűleg marad is.
Ötvenhat valósága túlságosan közeli. Még élnek, akik átélték. Egyik vagy másik oldalon, esetleg csak óvatos, tehetetlen, kiszolgáltatott szemlélőként. Még vannak emberek, akik tudják a maguk igazságát. Ismerek olyan értelmiségit, akit kamaszként szekéren mentett haza Budapestről vidékre az apja vagy nagyapja, s aki a rendszerváltás előtt szamizdatokból is tájékozódott, azóta pedig visszaemlékezések, történelmi munkák tömegét olvasta át, aki tizenöt évesen megtapasztalta a forradalmi fővárost, később pedig átélte falujában a megtorlás ólomnehéz, suttogós napjait, és önmagával is vitatkozva meséli, meséli, amit látott, hallott, olvasott – neki is sok a megválaszolhatatlan kérdése. S bosszankodik a szónokok nagyotmondásain, mert ő szeret tényszerűen, pontosan fogalmazni, és nem tud annyira lelkesedni ötvenhatért. Tudja, gyakran a vak véletlenen múlt, hogy ki melyik „oldalra” keveredett. Köztörvényes forradalmárok, meglincselt kiskatonák történetei árnyalják a történetet.
Ötvenhatnak fényei vannak és árnyai. Lelke és valósága. Égi és földi arca. Ötvenhat mítosz – hősökkel és a mítoszmesélők igazságával. A valóság, a történelem azonban más. Az igazi történelem áldozatokból épül. Érdekekre. Az igazi történelem sosem fekete-fehér.
Tegnap egy összejövetelen egyik barátunk azt fejtegette, a háborúk, a külső ellenség összekovácsolják a nemzetet, a forradalmaknak viszont rossz a kisugárzásuk. Polgárháborús. Megosztják a nemzetet. Mint a rossz politikák.
Ötvenhat forradalom is volt, szabadságharc is. Ötvenhat még közel van. Ötvenhat ma is megosztja a társadalmat, miként abban a régi októberben. Akkor is mindenki mást akart. Néhány pillanatig talán együtt dobbantak a szívek, aztán a különböző eszmék, akaratok, érdekek megírták a történelmet. Megírták ötvenhatot, ötvenhetet, a hatvanas, hetvenes éveket. A történelem megírta Nagy Imrét, Kádár Jánost, az oroszokat, minket.
Nem összeírta, hanem szétírta Magyarországot.
